Meghívó

Tisztelt Kollégánk!

A Magyar Biokémiai Egyesület (MBKE), Magyar Genetikusok Egyesülete (MAGE) és a Sejt- és Fejlődésbiológiai Szakosztály, a 2013-as sikerre való tekintettel második ízben tartja meg közös konferenciáját (2015. március 27-29., Eger),

„Hungarian Molecular Life Sciences 2015
(Molekuláris Élettudományi Konferencia 2015)”

címmel.

Tisztelt Kollégánk!

A Magyar Biokémiai Egyesület (MBKE), a Magyar Genetikusok Egyesülete (MAGE) és a Sejt- és Fejlődésbiológiai Szakosztály 2015. március 27-29 között megrendezi a második közös szervezésű konferenciáját „Molekuláris Élettudományi Konferencia 2015” („Hungarian Molecular Life Sciences 2015”) címmel.

A három nagy múltú, rokon szakterületek kutatóit összefogó egyesület 2013-ban hozta létre a legnagyobb hazai élettudományi konferenciát, melyet elhatározásunk szerint kétévente, így 2015-ben is megszervezünk. Felsőoktatási intézményekből, Magyar Tudományos Akadémia, valamint a minisztériumok által fenntartott kutatóintézetekből, mintegy négyszáz kutató részvételére számítunk. Az egyesített konferencia mindhárom egyesület hagyományait folytatni kívánja, így a rendezvény a XI. Magyar Genetikai Kongresszus, a XVIII. Sejt- és Fejlődésbiológiai Napok, valamint a Magyar Biokémiai egyesület 2015-ös évi vándorgyűlése is lesz egyben. A 2013-as első Magyarországi Molekuláris Biológiai Konferencia sikere bizonyította, hogy a közös szervezés a hazai élettudományi konferenciák történetében új minőséget hozhat létre. A 2015-ös konferencia célja fórumot teremteni a klasszikus és molekuláris biokémia és sejtbiológia a szerkezetbiológia, a fejlődésbiológia, a klasszikus és molekuláris genetika, az emberi betegségek molekuláris biológiája, a rendszerbiológia, a szintetikus biológia, a genomika és a bioinformatika területén dolgozó kutatók számára.

Alkotószellemű, a szakmai megbeszéléseket központba állító, baráti hangulatú, de egyben elegáns kongresszust kívánunk szervezni, ahol régi ismerősök találkozhatnak, és új munkakapcsolatok születhetnek. A konferenciánkat a minden igényt kielégítő egri, Hotel Eger-Park konferenciaközpontban rendezzük meg. A helyszínt úgy választottuk, hogy az előadó termek és a poszter kiállítások, valamint a cégek kiállításai az éttermekkel és a szállodai szobákkal egy épületegyüttesben helyezkedjenek el, ahol bőségesen vannak szakmai megbeszélésre alkalmas közösségi terek, valamint kikapcsolódást szolgáló létesítmények is.

Ezennel tisztelettel hívjuk Önöket, legyenek résztvevői ennek a molekuláris biológiai kutatásokat bemutató kiemelkedő jelentőségű tudományos rendezvénynek. Számítunk az Önök részvételére abban, hogy kiváló hangulatú, emelkedett és emlékezetes, mindnyájunk számára hasznos tudományos rendezvényt hozhassunk létre. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy az előadások nyelve angol, ennek megfelelően az előadás címeket és összefoglalókat is angol nyelven várjuk.

A konferenciát a Diamond Congress Kft.-vel együttműködésben szervezzük. A Diamond Congress munkatársai kérésre további részletes információval szolgálnak.

A konferencia szervezői nevében:

Prof. Vértessy Beáta
  Dr. Erdélyi Miklós
  Prof. Sass Miklós
Dr. Haracska Lajos   Dr. Kaló Péter   Prof. Szabó Gábor
MBKE
  MAGE   MBT, Sejt- és
Fejlődésbiológiai
Szakosztály